Az én utam

Az én utam

  • Post Author:

Mikor a legnagyobb életmódváltozás bekövetkezett az életünkben, akkor már a kislányunk velünk volt, éppen 8 hónaposan boldogította a mindennapjainkat. Edzéssel kezdtük. A férjem heti 3-4 alkalommal járt, én kezdetben 3 alkalommal megelégedtem. Magam is meglepődtem, hogy már hetek teltek el, mióta elkezdtük egy jól irányzott szervezéssel minden belefér a napunkba. De tudtuk, hogy ez önmagában még mindig kevés lesz. Sokkal jobb volt a közérzetünk, sokat változott a személyiségünk, hiszen tettünk azért, hogy jobban nézzünk ki. A pareto-elv már az egyetemen is a könyökömön jött ki, de rá kellett jönnöm, hogy az élet minden területén lehet alkalmazni. A 80/20-as szabály azt jelenti, hogy amikor az ember úgy érzi, hogy képtelen 100%-osan odatenni magát és minden egyes mozdulattal azon lenni, hogy véletlenül se ejtsünk olyan hibákat, amelyek később megbosszulják magukat. Amennyiben a teljes időd 80%-ban már képes vagy koncentráltan odafigyelni a fő lépésekre és szabályokra, és a maradék 20%-ban legalább meg tudod közelíteni az előbbi 80%-os helyzetet, akkor lelkiismeret-furdalás nélkül élvezetessé tudod tenni az életmódváltást.

A 80/20-as arányt a táplálkozás és testmozgás viszonylatában is használhatjuk és érdemes így is gondolkodni. Lényege, hogy az életmódváltás 80%-a a konyhában dől el, míg a maradék 20% a sport, a testmozgás, a fizikai aktivitás világa.

Ahogy nálunk ez zajlott: nem volt kérdés: muszáj valahogy megoldanunk, hogy leszokjunk a rendelésről és étterembe járásról (legalábbis ne gyakran menjünk). Meg kellett oldanom, hogy változatos legyen az étrendünk, ne unjunk rá egyhamar. Mindemellett a kislányunknál éppen akkor léptünk rá a hozzátáplálás rögös, de egyáltalán nem unalmas útjára.

Nem volt mese: napi 5-szöri étkezés. Ha belegondolunk, akkor például a lányunk esetében is 5-ször volt étkezés. Egészen az általános iskola végéig biztosítják a napi 5-szöri étkezést. Mi történik ezután? Belecsöppenünk abba a világba, ahol már nem érünk rá enni, ahol a suli büféjére vagyunk hagyatkozva, hogy menet közben, az osztályteremben, a munkahelyi asztalunknál, vagy éppen buszon, vagy vezetés közben bekapjuk pár kósza falatot.

Nálunk ez úgy zajlott, hogy sokszor főztem a kislányunkkal együtt, imádta akkoriban a kis rezgős pihenőszékét, így egy-két pörgős mondókázás közepette még nekem is élvezetessé vált a főzés. Mai napig szívesen csatlakozik hozzám, ha főzésről van szó.

Az én döntésem volt, hogy a férjemmel tartok az életmódváltásban. Mi lett az eredménye? A férjem 30 kg súlyfeleslegtől lett könnyebb, én pedig 24 kg-tól, amit terhesség alatt szedtem fel. Úgy gondolom, megérte.

Vélemény, hozzászólás?